Mikor válik egy ilyesféle téma, kérdéskör égetővé, sürgetővé, fájdalmassá, zavaróvá? Mikor szeretnénk a szőnyeg alá söpörni azzal az önnyugtató gondolattal, hogy majd holnap foglalkozom vele...? Nem csupán életkorra gondolok itt, de persze arra is. Az "Ej, ráérünk arra még!" - amivel a hullámokban érkező, számonéréshez hasonlító vagy kedvesen érdeklődő kérdéseket lecsaptam sok évig, hogy minél hamarabb véget vethessek a "kapd össze magad" vagy "húzzál bele" címszavakkal ellátható beszélgetéseknek - nos, ez így negyven felé menetelve már egyre kevésbé állja meg a helyét.
Sok-sok lánnyal, asszonnyal, nővel, hölggyel, kisasszonnyal, menyasszonnyal és igen, férfiakkal is beszélgettem erről, hallgattam őket őszinte érdeklődéssel. Van, akiknél a "mikor" kérdése egy-egy eseményhez köthető. A komoly kapcsolat, összeköltözés, házasság mérföldköve egyértelműen vonatkozási pont lehet, ahogy a "betöltöttem a harmincat" (huszonötöt, harminckettőt) is fémjelezheti az időszerűséget.
Meg is fordulhat a kérdés és ezt is gyakran hallom, a "mikor biztosan nem" listája elég hosszú. Addig nem, amíg diplomát szerzek, állást szerzek, jó fizetést, lakást, a párom munkát, jó fizetést, lakást, autót, telket, kutyát, amíg nem utaztam el ide-oda, amíg nem láttam világot, amíg nem másztam meg a Himaláját, amíg nem vonultam el egy ashramba... A cinizmus őszinte és teljes kihagyásával próbálom híven felsorolni a már valóban hallott érveket és okokat. Mindenkinek a magáé az igazi és a legfontosabb.
Ott, ahol hiába várják a babát, ahol nagyon szeretnék, ahol mindent megtesznek, a "mikor" teljesen más dimenzióit tárja fel. Stressz, öröm, vágy és félelem egyszerre kapcsolódhat hozzá. Az ujjongó türelmetlenségtől a gyászmunkáig minden megjelenik a várakozás egyénre szabott időszakában és őszinte boldogságot hozhat egy bizonyosság.
Ahol a "már biztos nem" esete forog fenn (habár még azt hozzátenném, hogy bizonyosságunk elég kevés van az életben, ide sorolható a fogantatás pillanatától biztos valamikori elmúlás és mint olyan, a változás maga, még mi más?) olyankor megint egészen más köntösbe öltözik az idő. Az adoptálási herce-hurca és a hosszú évek várakozása megint csak másfajta energiát ad a "mikor" kérdésének.
Te milyen hangszínnel, gesztusokkal, hangsúllyal tennéd fel most magadnak ezt a kérdést?
Sok-sok lánnyal, asszonnyal, nővel, hölggyel, kisasszonnyal, menyasszonnyal és igen, férfiakkal is beszélgettem erről, hallgattam őket őszinte érdeklődéssel. Van, akiknél a "mikor" kérdése egy-egy eseményhez köthető. A komoly kapcsolat, összeköltözés, házasság mérföldköve egyértelműen vonatkozási pont lehet, ahogy a "betöltöttem a harmincat" (huszonötöt, harminckettőt) is fémjelezheti az időszerűséget.
Meg is fordulhat a kérdés és ezt is gyakran hallom, a "mikor biztosan nem" listája elég hosszú. Addig nem, amíg diplomát szerzek, állást szerzek, jó fizetést, lakást, a párom munkát, jó fizetést, lakást, autót, telket, kutyát, amíg nem utaztam el ide-oda, amíg nem láttam világot, amíg nem másztam meg a Himaláját, amíg nem vonultam el egy ashramba... A cinizmus őszinte és teljes kihagyásával próbálom híven felsorolni a már valóban hallott érveket és okokat. Mindenkinek a magáé az igazi és a legfontosabb.
Ott, ahol hiába várják a babát, ahol nagyon szeretnék, ahol mindent megtesznek, a "mikor" teljesen más dimenzióit tárja fel. Stressz, öröm, vágy és félelem egyszerre kapcsolódhat hozzá. Az ujjongó türelmetlenségtől a gyászmunkáig minden megjelenik a várakozás egyénre szabott időszakában és őszinte boldogságot hozhat egy bizonyosság.
Ahol a "már biztos nem" esete forog fenn (habár még azt hozzátenném, hogy bizonyosságunk elég kevés van az életben, ide sorolható a fogantatás pillanatától biztos valamikori elmúlás és mint olyan, a változás maga, még mi más?) olyankor megint egészen más köntösbe öltözik az idő. Az adoptálási herce-hurca és a hosszú évek várakozása megint csak másfajta energiát ad a "mikor" kérdésének.
Te milyen hangszínnel, gesztusokkal, hangsúllyal tennéd fel most magadnak ezt a kérdést?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése