Mit tegyünk? Mit ne tegyünk? Hú, hogy ehhez mennyi mindent lehetne hozzákötni, de mi az, amivel kezdjem??
A "mit ne" tiltása, az ereje és az állandó jelenléte olyan mértékben szövi át az életünket, olyan sok rétegben alapja a viselkedésünknek, a zsigerektől felfelé egészen a gondolatok szintjéig az érzetek és érzések finomrezgésein keresztül...hogy talán pont ezért nem könnyű megfogni. Hogyan találod meg azt, ami mindenütt jelen van? Amikor a gyerekekkel a levegőről tanulunk, végigzongorázzuk az érzékszerveket. Hallod a levegőt? Látod? Meg tudod ízlelni? Meg tudod érinteni? Érzed az illatát? A lényege, hogy nem lehet, nem látod, nem hallod, nem érzed, és pont ezzel próbáljuk tetten érni. Azt, hogy mit ne tegyünk, hasonlóképpen nem lehet megfogni egyetlen módon, egy trükkel, egy mozdulattal. A teljesség igénye nélkül idegyűjtök néhány idézetet, gondolat-érzet-ébresztőként, most épp a mi alaptémánkhoz kapcsolva, a beszélgetőtársak beleegyezésével.
"Az biztos, hogy társaságban sose valljad be, hogy nem is akarsz gyereket, mert akkor aztán se vége, se hossza a litániáknak. Inkább szomorú mosollyal bólogatok, rejtélyesen hallgatok. Ezért mindenki azt gondolja, hogy valami tragédia vagy kudarc áll a háttérben, vagy tudom is én, mit gondolnak, de lényeg, hogy nem piszkálnak tovább."
"Nem szabad feladni a reményt. Úgy értem, nem hiszem, hogy én feladtam... De mégis nagyon fura, mert megkönnyebbüléssel kelek fel, mert tudom, hogy van olyan választásom is, hogy nem teszem ki ennek a gyerekeimet, a nem létező gyerekeim hátára nem rakom rá ennek az ijesztő jövőnek a súlyát, ami elérhető közelségben lóg a fejünk felett... Aztán valahogy arra gondolok, hogy ki vagyok én, a sorban, aki megtöri a teremtés láncát... [nevetés] Tudom milyen marhaságnak hangzik mindez. És ezért nem szabad elmondanom másoknak."
"Nem mondhatom el a páromnak, hogy nekem már volt két vetélésem. Annyira hihetetlenül lelkes... Vagyis...igazából nem az én hibám, nem igaz? Biztos a stressz miatt volt...de ha elmondom [neki] azzal még több stresszt okozok. Viszont így meg itt tipródom magamban, mert az őszinteségről kéne, hogy szóljon ez az egész, úgy értem a kapcsolat meg hát a gyerek-téma is, ha nem arra épül akkor mi értelme...? De kivel lehetsz manapság teljesen őszinte?"
Tudom, ez elég kemény indítás, de most ezek foglalkoztatnak. Mit tennél hozzá? Vagy mit nem?
A "mit ne" tiltása, az ereje és az állandó jelenléte olyan mértékben szövi át az életünket, olyan sok rétegben alapja a viselkedésünknek, a zsigerektől felfelé egészen a gondolatok szintjéig az érzetek és érzések finomrezgésein keresztül...hogy talán pont ezért nem könnyű megfogni. Hogyan találod meg azt, ami mindenütt jelen van? Amikor a gyerekekkel a levegőről tanulunk, végigzongorázzuk az érzékszerveket. Hallod a levegőt? Látod? Meg tudod ízlelni? Meg tudod érinteni? Érzed az illatát? A lényege, hogy nem lehet, nem látod, nem hallod, nem érzed, és pont ezzel próbáljuk tetten érni. Azt, hogy mit ne tegyünk, hasonlóképpen nem lehet megfogni egyetlen módon, egy trükkel, egy mozdulattal. A teljesség igénye nélkül idegyűjtök néhány idézetet, gondolat-érzet-ébresztőként, most épp a mi alaptémánkhoz kapcsolva, a beszélgetőtársak beleegyezésével.
"Az biztos, hogy társaságban sose valljad be, hogy nem is akarsz gyereket, mert akkor aztán se vége, se hossza a litániáknak. Inkább szomorú mosollyal bólogatok, rejtélyesen hallgatok. Ezért mindenki azt gondolja, hogy valami tragédia vagy kudarc áll a háttérben, vagy tudom is én, mit gondolnak, de lényeg, hogy nem piszkálnak tovább."
"Nem szabad feladni a reményt. Úgy értem, nem hiszem, hogy én feladtam... De mégis nagyon fura, mert megkönnyebbüléssel kelek fel, mert tudom, hogy van olyan választásom is, hogy nem teszem ki ennek a gyerekeimet, a nem létező gyerekeim hátára nem rakom rá ennek az ijesztő jövőnek a súlyát, ami elérhető közelségben lóg a fejünk felett... Aztán valahogy arra gondolok, hogy ki vagyok én, a sorban, aki megtöri a teremtés láncát... [nevetés] Tudom milyen marhaságnak hangzik mindez. És ezért nem szabad elmondanom másoknak."
"Nem mondhatom el a páromnak, hogy nekem már volt két vetélésem. Annyira hihetetlenül lelkes... Vagyis...igazából nem az én hibám, nem igaz? Biztos a stressz miatt volt...de ha elmondom [neki] azzal még több stresszt okozok. Viszont így meg itt tipródom magamban, mert az őszinteségről kéne, hogy szóljon ez az egész, úgy értem a kapcsolat meg hát a gyerek-téma is, ha nem arra épül akkor mi értelme...? De kivel lehetsz manapság teljesen őszinte?"
Tudom, ez elég kemény indítás, de most ezek foglalkoztatnak. Mit tennél hozzá? Vagy mit nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése