Galina, kutyasétáltatós barátnőm, egy nagyon kedves jelenség. Okos és aranyos, jószívű és tele van empátiával. Férjével hosszú évek óta szeretnének babát. Egy anyatigris kitartásával és vehemenciájával küzd azért, hogy anya lehessen olyan régóta, hogy a teljes hullámvasutat bejárta már, többször - az összes magaslatot és mélypontot ismeri: nagyon akarom; talán mégsem kéne ha ennyire nehéz; feladtam; mégsem tudom feladni; szeretném, de biztos oka van, hogy nem lehet; négyszer próbáltuk, több veszteséget nem bírunk ki; a kapcsolatunkat is veszélybe sodorja ez az egész; mégsem szeretnék, mert nem vesztem el emiatt a férjem; legalább itt vagyunk egymásnak; mégis szeretnénk, mindketten, teljes szívből; itthon már nem tudnak segíteni; talán a Sors igazítja ezt; stb. Végül külföldre indultak szerencsét próbálni, egy közeli országba, ahol a petesejt-adományozás legális és el is végzik a beültetést. Mindent elrendeztek. Előző nap Natasa, a virgonc kiskutya elszökött és átszaladt az úton, Galina utána... Az autós legalább hetvennel jött a harmincas táblánál. Galina átrepült a szélvédőn, elrepedt a nyakcsigolyája, betört a feje. Éppen hazaérkező férje fogta meg Natasát és fedezte fel, hogy a közeli balesetben az ő párja fekszik az úttesten eszméletlenül. Galina egy hónapja nyakvédőt visel és élénk levelezést folytat a rendőrséggel, ahol megállapították, hogy ő a hibás.
Lassan sétálunk a hóban, nagyokat hallgatunk.
- Az orvos azt mondta, írjam be a naptáramba azt a napot, mint második születésnapot, mert akit így ütnek el, szinte soha nem éli túl...hogy ez az új születésnapom. Már megint megúsztam, de minek??
Hallgatok. Kitörésében nincs semmi patetikus önsajnálat, halkan és józanul beszél, egy ilyen mondat tőle így még döbbenetesebb hatást kelt.
- Minden elúszott. Az orvos, a szálloda, az egész lehetőség... Semmit nem kapunk vissza és szóba sem fognak állni velem, amíg fel nem épülök....és tudod, ezek után...valahogy kezdek mindenben jeleket látni, ez része a túlélési mechanizmusnak azt hiszem... Mintha meghalt volna bennem pont az a részem, aki annyira akarta azt a babát. Úgy értem, minek kell még történnie, hogy felfogjam, nekem nem lehet gyerekem?
Közben szeretettel terelgeti Natasát. Eszébe sem jut őt hibáztatni.
- Ő is olyan, mint egy gyerek.... - mosolyodik el. - Ők olyanok mint a gyerekek, és nem akarnak soha rosszat és ezt senki nem láthatta előre, ebben az egész helyzetben annyi tényező és változó volt, hogy nem is próbálom megkeresni az okát... De tény, hogy letettem róla [a babáról]. Megint. Minek küszködünk itt? Hogy lesz ennek végül vége?
Galina ugyanabban a cipőben jár, mint sok százezren. Felületi megítélés szintjén ő is csak egy a gyermektelen harmincasok közül, aki nem mindenkinek árulja el, micsoda hosszú és rögös ösvényt tapos, milyen akadályokon bukfencezik át. Minden történet egyedi és a maga módján megható, megérinthet és megszólíthat. Ezért is érdemes óvatosan bánni az ítéletekkel. A "megmondással". A jobban tudással. El sem tudom képzelni, mit érezhet most. Csak hallgatok és mellette vagyok. Kap egy ölelést. Aztán lassan hazasétálunk, ők jobbra, mi balra - egy nő és egy kiskutya mindkét irányba. Nagyon sok ilyen történet van a zsákomban. Elteszem ezt is közéjük, de előtte még melegében ide kanyarítottam.
Lassan sétálunk a hóban, nagyokat hallgatunk.
- Az orvos azt mondta, írjam be a naptáramba azt a napot, mint második születésnapot, mert akit így ütnek el, szinte soha nem éli túl...hogy ez az új születésnapom. Már megint megúsztam, de minek??
Hallgatok. Kitörésében nincs semmi patetikus önsajnálat, halkan és józanul beszél, egy ilyen mondat tőle így még döbbenetesebb hatást kelt.
- Minden elúszott. Az orvos, a szálloda, az egész lehetőség... Semmit nem kapunk vissza és szóba sem fognak állni velem, amíg fel nem épülök....és tudod, ezek után...valahogy kezdek mindenben jeleket látni, ez része a túlélési mechanizmusnak azt hiszem... Mintha meghalt volna bennem pont az a részem, aki annyira akarta azt a babát. Úgy értem, minek kell még történnie, hogy felfogjam, nekem nem lehet gyerekem?
Közben szeretettel terelgeti Natasát. Eszébe sem jut őt hibáztatni.
- Ő is olyan, mint egy gyerek.... - mosolyodik el. - Ők olyanok mint a gyerekek, és nem akarnak soha rosszat és ezt senki nem láthatta előre, ebben az egész helyzetben annyi tényező és változó volt, hogy nem is próbálom megkeresni az okát... De tény, hogy letettem róla [a babáról]. Megint. Minek küszködünk itt? Hogy lesz ennek végül vége?
Galina ugyanabban a cipőben jár, mint sok százezren. Felületi megítélés szintjén ő is csak egy a gyermektelen harmincasok közül, aki nem mindenkinek árulja el, micsoda hosszú és rögös ösvényt tapos, milyen akadályokon bukfencezik át. Minden történet egyedi és a maga módján megható, megérinthet és megszólíthat. Ezért is érdemes óvatosan bánni az ítéletekkel. A "megmondással". A jobban tudással. El sem tudom képzelni, mit érezhet most. Csak hallgatok és mellette vagyok. Kap egy ölelést. Aztán lassan hazasétálunk, ők jobbra, mi balra - egy nő és egy kiskutya mindkét irányba. Nagyon sok ilyen történet van a zsákomban. Elteszem ezt is közéjük, de előtte még melegében ide kanyarítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése